A köszöntőt Lohr nagymama (Hornyik Irén) írta 1941. január 22-én.
Meséje a hét mérföldkőről a hét unokához
Volt egyszer egy kisfiú, nagyon szegény kisfiú. Élt csendben a nagyváros zajában, egy kis szobácskában. Szűkös ebédkéje, szerény, de tiszta ruhácskája volt, ágya pedig a “sublád” fiókja. De okos és jó kisfiú volt, kerülte a rossz társakat, csak a szépért lelkesedett, s alig ért el az első mérföldkőhöz, már szépen rajzolgatott, festegetett
I.
Nehezen tudták jó szülei a tehetséges kis Ferikét a középiskolába járatni, de tanárai hamar fölfedezték művészi hajlamait, s a festészeti pályára irányították. Kitűnő bizonyítványai, s kiváló szorgalma csakhamar ösztöndíjakat szerzett neki, melynek segítségével elvégezhette tanulmányait, sőt külföldön is kitüntetéseket szerzett. Így érkezett el a második mérföldkőhöz.
II.
Most már az ifjú művészjelölt, tele ambícióval, híres műépítészek és festők mellett dolgozott és szorgalmával nem csak önmagát, de szüleit is fenntartotta, testvéreit kiházasította. Így jutott el a harmadik mérföldkőhöz.
III.
Önállóan teljesített kiváló munkái hamarosan nevet szereztek a fiatal, tehetséges művésznek. Tárlatoknak állandó kiállítója volt, s képei közül az uralkodó család is vásárolt. A festészet minden ágában jártas volt, de munkateréül az egyházi festőművészetet választotta. Egyik templom a másikat érte! Szép anyagi helyzete révén most már gondolhatott a családalapításra. Megnősült és a jó Isten négy szép gyermekkel áldotta meg. Fáradhatatlan munkájával szép családi házat épített műtermekkel. Boldogságban érkezett el a negyedik mérföldkőhöz.
IV.
Férfi korának virágában, munkaképességének teljében festette az ország legszebb templomait, amikor jött a világháború, amely megbénította működését s úgyszólván tíz évig kivette az ecsetet a kezéből. De Istenben vetett mélységes hite, s törhetetlen munkaereje nem hagyta el, s bár nehéz viszonyok között, de mégis felnevelte szépen gyermekeit, majd az újonnan fellendült munkaalkalmakkal kiházasította leányait. Így jutott el az ötödik mérföldkőhöz.
V.
Ismét nagy csapás érte! Elvesztette legifjabb szép hajtását…, eltemette… Mély sebbel apai szívén a munkában talált vigaszt. Éjt nappallá téve dolgozott, s -országos névre tevén szert a templomfestészet terén- érdemei elismeréséül a pápa a Pro Ecclesia-val tüntette ki. Családja szépen gyarapodott: Egymás után jöttek kis unokái, akikben örömét lelte. Így jutott el a hatodik mérföldkőhöz.
VI.
Egyetlen fia, élete reménye, most már férfiúvá serdült, mint az ország első hangmérnöke a Lohr név dicsőségét magasra emelte, s a jó fiú a mostoha viszonyok és gazdasági válság idején az öreg törzsnek támasza lett. Így érkezett a hetedik mérföldkőhöz.
VII.
A jelen nagy világégés közepette sajnos nem működhet a régi-, kedves festő gárdájával, kiknek évtizedeken át kenyeret adott, s akik rajongásig szeretett Tanár Urukban gondos, szerető atyjukat tisztelték. De az öreg Mester még mindig nem enged magának pihenő időt, megszokta a folytonos munkát és arcképek, virágok festésével, családi képekkel foglalkozik. Gyönyörködik szép családjában… s elmereng élete folyásán…
Drága kis unokáim! A mese véget ért.
Az a kisfiú, aki immár eljutott a hetedik mérföldkőhöz nem más, mint a ti drága, jó Nagypapátok, akit most itt ünnepelünk forró szeretettel, akinek önzetlen-, nemes-, értékes-, munkás élete, mint tündöklő példa álljon előttetek, hogy az ő erényeit követve, az élet nagy országútján haladva, egykor ti is ilyen dicsőséggel érkezzetek el a hetedik mérföldkőhöz.
Boruljatok le ma hálaadó szívvel az Úr zsámolya elé, hogy neki és nekünk ezt a nagy napot megérnünk engedte, s kérjétek a Mindenhatót, hogy Ő még sokáig közöttünk maradjon egészségben, drága jó szívével és kedélyével. És ha majd sok év múlva a szép templomokban, szerte a hazában, meglátjátok az ő örökbecsű munkáit, büszkén mutassátok utódaitoknak: Ezt a mi Nagyapánk festette!
Áldja meg érte a jó Isten majdan az örök hazában!
Ámen
Budapest, 1941. január 22.