Miért érdemes még valakit megismerni? Mit tudhat ő, ami nekem fontos lehet? Vagy kedves? Tetszhet? Vagy csak…kíváncsiságból? Mégis; aki érezte már azt az örömöt, amit egy-egy személyes élmény (irodalmi, képzőművészeti, zenei „találkozás”), saját felfedezés szerez, akár az ismert, akár a kevésbé ismert alkotások közül, az talán végigolvassa ezt a rövid bemutatkozást, ismertetést, hiszen a magyar művészet egyik, – számomra, és talán sokak számára is legszebb korszakába pillantunk most bele. A századvég- századelő (19. század vége, 20. század eleje ) bőkezűen ajándékozta meg az utókort kvalitásos képző- és iparművészeti, irodalmi, építészeti emlékekkel. Az első világháború előtti békeidőben, „aranykorban”, és a két háború közti új hangokat kereső korszakban élt és dolgozott Lohr Ferenc festőművész. Azt hiszem, kevesek által ismert művészről van szó. Elsősorban a képzőművészek körében, művészettörténészek, talán építészek- és persze restaurátorok körében hangozhat el a neve. Festményrestaurátorként találkoztam először Lohr Ferenc munkáival. Egyetemi szakdolgozatom témájául választottam őt, így ismerkedtem fokról- fokra életművével, festészetével, majd restauráltam is néhány vászonfestményét. Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy közelről vizsgálhattam egy ilyen termékeny festőművész hagyatékát, így összegyűjthettem mindezen érdekességeket, melyek segíthetnek másokkal is megismertetni egy méltatlanul elfeledett művészt.
A tanulás izgalma és a tudás öröme igazán csak akor teljes, ha a magunk gyönyörűségére történik: ezt nehéz átérezni, ha mindig kötelezőket csodálunk, mindenki által kiválónak tartott művészeket hallgatunk, olvasunk, nézünk. Összehasonlítási alapja sincs annak, aki mindíg a krémjét kapja a műélvezetnek- megcsömörlik, s mennyi csodát hagy ki! Élvezetesebb,ha az ember maga is felfedez kedvenceket, rácsodálkozik egy-egy, gyöngeségeivel és erényeivel együtt teljes alkotásra. Általános jellemzésképp: Lohr Ferenc festőművész, templomfestő, díszítőfestő volt. Mit jelenthet ez? Ki az, aki ma pontosan meg tudná ezt határozni? És régen vajon ugyanazt jelentette, mint ma gondoljuk? Ahhoz, hogy tisztázni tudjuk eme fogalmakat, fényt kell deríteni olyan ritka és kiveszőfélben lévő mesterségekre, mint a díszítőfestő, műfestő…
Kezdjük a legelején. Színtelen életrajzi adatok és pár színes kép felvillantása helyett kezdjük az ismerkedést kicsit távolabb, tekintsünk szét, pusztán címszavakban abban a korban, melyben oly sok kiváló művésztársával együtt, Lohr Ferenc élt és alkotott. Sokak számára lehetnek ismerősek -példának okáért- a „romantika” , „klasszicizmus” kifejezések , de vajon hová helyezhetők időben, s ugyan kiket tisztelhetünk romantikus, klasszicista művészként? Szükségeltetik némi háttérismeret ahhoz, hogy Lohr munkáit jobban megérthessük, kortársak közé helyezhessük. A magyar történelmi festészet (mely kb. 1860-tól jegyezhető) nagy nevei legtöbbünk számára ismertek: pl. Madarász Viktor, Székely Bertalan…Benczúr Gyula akadémizmusa, Munkácsy Mihály, Paál László, Szinyei Merse Pál romantikus- realista irányba történő törekvései képezik azt az alapot, melyre újabb és újabb kitűnő festőművészek támaszkohatnak. A történelmi festészet után a magyar festészet fordulópontjának a nagybányai művésztelep megalakulását és működését tekintik. Nemcsak a festészetbe hozott új stílus miatt – az impresszionista képszemlélet megjelenése, a barbizoni hagyományok, néhol a szecesszió ötvöződése -, hanem a közösen alkotó, később valóban festőiskolaként működő művészek miatt is. A 19. és 20. század fordulója rendkívül mozgalmas, a művészeti élet szempontjából egyenesen izgalmas korszak. 1896 és 1914 között forradalmak dúlnak a művészet berkeiben. Az 1890-es évek végére a legtöbb nagy hírű mester halott: Barabás Miklós, Thán Mór, Kelety Gusztáv, Böhm Pál, Telepy Károly, Zichy Mihály…Kevéssel éli túl őket Székely, Lotz, Munkácsy, Madarász. Utóljára, még kiveszik részüket a milleniumi hatalmas kiállításokból, ünnepségsorozatokból. Népszerűségük töretlen, mégis, új hangok szólalnak meg mellettük: Rippl Rónai József, Szinyei Merse Pál, Kernstok Károly…Új arculat van születőben. Országszerte hatalmas építkezések kezdődnek, soha nem látott lelkesedéssel fognak a városépítészetbe. A főváros megkapja máig jellemző arculatát: körutak és sugárutak épülnek; az Országház, a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, az Igazságügyi palota csak néhány az ismert és jelentős épületek sorából. A romantika, a klasszicizmus, az eklektika mellé, a szecesszió hajnalán az építészet megteremti a „magyar stílust”. (Lechner Ödön: Iparművészeti Múzeum) A századforduló iparművészei is hozzájárulnak a művészeti élet felpezsdítéséhez. Újra felfedezik a kézműipart, a használati és dísztárgyak igényessége alapkövetelmény. Ezzel egy időben folyik a különféle népi iparművészeti alkotások gyűjtése. Nagynevű néprajzkutatóink gyűjtőutakra indulnak és a népi kultúra tárgyi emlékei mellett az irodalomnak és a népzenének is jeles alkotásait fedezik fel: gondoljunk Bartók Bélára, Kodály Zoltánra. A „magyar stíllel” versenyre kel a külföldről útjára indult szecesszió, a kettő egyesülése ill. egymásra hatása pedig páratlan és Európa szerte egyedülálló alkotásokat eredményez. Az 1896. évi művészeti kiállítás- a Műcsarnok felavatása- soha nem látott mennyiségű és méretű festménynek ad otthont. (Lohr Ferenc is szerepel itt, históriai tárgyú kerámiaképeket tervez, melyeket a Zsolnay gyár kivitelez.) A látogatók tanúi lehetnek egy igazán monumentális képtípus: a panorámakép megszületésének (pl. Feszty Árpád és tsai: Magyarok bejövetele, Vágó Pál és Jan Styka: Petőfi a szebeni ütközetben etc.). A művészeti élet fellendülése e korszakban egész Európában tapasztalható. Berlin, Drezda, München és Párizs csak úgy ontja a művésznövendékeket és alkotásaikat. A közönséget- legyen mégoly lelkes és érdeklődő- valósággal agyonnyomja a Művészet. A képzőművészek -nem először, főként nem utóljára-, nehéz helyzetben vannak: kevés a műgyüjtő, művásárló. Divatosak lesznek viszont a kispénzű emberek által, akár műkereskedelemben is megvásárolható, kisebb volumenű alkotások., hangulatos táj- és életképek, csendéletek, falusi jelenetek. Művészeti egyesületek alakulnak (pl. Képzőművészeti társulat 1861, Hazai művásárlók egyesülete1887, Magyar Képzművészek Egyesülete1897, Nemzeti Szalon etc…) Az egyre több, kisebb- nagyobb művészcsoport létrejötte segíti az akadémizmustól való elszakadást. Így jön létre a Kéve, a MIÉNK, a Nyolcak…Európa más országaiban ekkor már a szecesszió ill. art nuovo, az impresszionizmus, a futurizmus, a kubizmus, majd a posztimresszionizmus és az expresszionizmus gyűjt híveket…
Dióhéjban ennyit erről a gazdag és termékeny korszakról. Lehetőséget adott mind a kötött formák, a hagyományok: az akadémizmus, mind az új hangok gyakorlására. Jól megfigyelhető ez Lohr Ferenc életművén belül is, s ha ennek tükrében vizsgáljuk alkotásait, jobban átérezhetjük sajátos ízét, hangulatát. Legkvalitásosabb munkái a neobarokk, templomi, díszítő jellegű falfestmények, de találunk olyan murált is tőle, hol szabadon, saját szájaíze és felfogása szerint készíti el a szakrális témájú kompozíciót. Vászon- és táblaképein is fel- felbukkan az akadémiák levegőjét idéző, tökéletes ecsetkezelés finoman naturális, elmélyült portréin; a játékos szecesszió sík, ragyogó színfelületeit ütközteti egymással másik festményén. Grafikái árulkodnak a tökéletes rajztudásról, virágcsendéletei, tájképei harsogó, érett nyári színeiben, impresszionista jellegű ecsetvonásaiban az életöröm, jókedv megnyilvánulásai. Azok közé a művészek közé tartozott, akiknek nem csak jó képességeik vannak, de megfelelően fejlesztették és ki is használták azokat. A mesterségbeli tudás, a virtuóz előadás mőgött rejtőző sokéves tanulás valóban színvonalas festményeket hozott létre. Noha Lohr saját bevallása szerint idegenkedett az új művészeti irányzatoktól, a „neós” díszítőfestészet mellett bele- bele kóstolt a modernebb stílusokba is. A klasszicizmuson átszűrt barokk motívumkincs példásan fegyelmezett vonalkultúrája mellett sokszor ott kísért a szecesszió virtuóz, kissé maníros vonalvezetése. Lendületes, simán szaladó vonalai könnyed, sohasen erőltetett vagy nehézkes ornamenseket rajzolnak ki. Szép számmal maradtak fenn tervei, tanulmányrajzai. Világosan kitűnik belőlük, hogy soha nem próbálta ügyeskedéssel, festői fogásokkal elterelni a figyelmet a rajzi pontosságról, ugyanakkor hiányzik belőle a grafikus szárazság is.
Első helyen beszéljünk falképeiről, templomi munkáiról. Páratlanul termékeny élete alatt több, mint 60 falfestményt, festményciklust, festéstervet stb. készített. Legtöbb helyen a díszítőfestő munkáját végezte valamely művészkollégája mellett. Mit is jelent ez? Díszítőfestés címszó alatt általában épületeken alkalmazott, dekoratív, valamilyen murális technikával készült alkotást értünk. A festészet tágabb fogalom itt. Megszámlálhatatlan -féle technika létezett az üres falfelületek felöltöztetésére. Régen egy festő- mázoló feladatai közé tartoztak azok az eljárások, melyeket ma már „művészi” körbe sorolunk: márvány, faerezet, damasztselyem tapéta, plasztikus díszek stb. imitációja. Épületek külső és belső díszítése igen összetett feladat. A legtöbb esetben, ha az adott tér vagy falfelület figurális kompozíciókkal van díszítve (képmező) , a környező ornamentális festés alárendelt szerepben van- látszólag. Gyakran más eljárással készül, mint a más festészeti megoldásokat igénylő alakos kompozíciók, sokszor nem is ugyanannak a mesternek alkotásai. A feladata azonban nem a térkitöltés, a horror vacui elve, épp ellenkezőleg: a képmező kiemelése, hangsúlyozása, beillesztése a térbe, összekötője a valós térnek és az illúzió keltette távlatoknak. A kép és a keretező díszítés elkülönülése nem mindig egyértelmű, pl. egy pesti bérház lépcsőházának ornamensei, virág – és gyümölcsfűzérei, egyszerűbb figurális kompozíciói (puttók, madarak) önmagukban adják a felület dekorációját. A korszak legnagyobb festőművészei és építészei is szívesen foglalkoztak ornamensek tervezésével, pl. Székely Bertalan és Schulek Frigyes dolgoztak a Mátyás templom díszítőfestésének tervein. Számos kézikönyv jelent meg e témában, s az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola ékítményrajzot is oktatott. Lohr Ferenc jó példa a megfoghatatlan átmenetre a díszítőfestő és a festőművész között, ha ugyan érdemes ily szigorúan elkülöníteni a két fogalmat. A nevével jelzett templomi ornamentális festések mind kiválóak. Rajzai, tervrajzai (épületbelsők komplett dekorációs tervei) színvonalasak, rajzi és festői tudása igen biztos. Kortársaihoz hasonlóan, vállalkozásban dolgozott, több állandó segéddel ill. több festőkollégájával együtt. Kiválóan értett a téralakítás, a látványtervezés minden fortélyához- s nem utolsósorban a munka megszervezéséhez.
Lássuk, hol tehetett szert megfelelő képzésre akkoriban az, aki a művészi pálya iránt érzett indíttatást! Lohr Ferenc 1884-től kezdve (ekkor tizenhárom éves) egy éven és nyolc hónapon át az Iparrajziskolában tanul szabadkézi- és mértani rajzot. 1886-1888 között az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola növendéke, díszítőfestő szakon. ( Az OMK Iparművészeti Iskola a Mintarajztanoda keretein belül működött1880-tól. Díszítőfestő szakosztály 1884-ben indult. Elválása a mintarajztanodától csak 1896-ban következett be. Lohr tehát az Andrássy- akkori Sugárútra, a mai MKE épületébe járt. ) Az akkor ott tanító tanárok a legnagyobb mesterek voltak: Székely Bertalan (építészeti rajz és alaktan), Benczur Béla (iparművészeti rajz és tervezés), Feichtinger J. György (díszítőfestés), Hollós Károly (alakrajz)Schauschek Árpád (ékítményrajz), Shikedanz Albert (építészeti rajz alaktan), Váradi-Werdenstetter Szilárd (ékítményrajz), Balló Ede, Tardos- Krenner Viktor, Neogrády Antal, Edvi Illés Aladár…Külföldi tanulmányút nélkül elképzelhetetlen volt egy festőművész (és sok más mesterség) iskoláztatottsága. Lohr a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ösztöndíjával, a legtöbb festőnövendékhez hasonlóan Münchenben tanult. Bizonyítványát 1891 március 17-én kapta meg a Bajor Királyi Képzőműészeti Akadémián. München után Párizsban is töltött kis időt- a francia főváros ugyanis lassan népszerűbbé vált a németországi művészeti iskoláknál. Működését siker koronázta itt is. 1893 június 9-én nyerte el a párizsi Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás ezüstérmét (előttünk még ismeretlen munkával), majd fél év múlva, december 11-én szintén Párizsban Medall d’ Argent éremmel jutalmazták munkáját. Mivel „ Budapest fővárosa által 1892. június 8-án Uralkodó Ő császári és királyi felségünk 25. koronázási jubileuma alkalmával a hazai művészek pártolására és kiképzésére nagyob alapítvány tétetett”, ösztöndíjhoz folyamodott a „Nagytekintetű Budapest fő-és székesfőváros Tanácsához”, hogy hozzájárulást kérjen párizsi tartózkodásához, valamint egy olaszországi úthoz. Referenciamunkaként „a bpesti angol kisasszonyok templomában végzett összes figurális festés és az ornamentika compositioját” hozza fel. Munkácsy Mihály ajánlása erősíti meg a kérelmet: „Melegen ajánlom a folyamodó Lohr urat”. A kérvény 1894-95-ben íródhatott, Lohr tehát már igen fiatalon, alig húsz évesen mint templomfestő dolgozott, sőt jelen volt az ország nagyobb építkezéseinél is: a Shikedanz- Herzog társulás irodáiban 1894-ben rajzolóként működött. Az Első Világháború éveiben megszűntek lehetőségei a templomi festésre, mint oly sok nélkülözhető, a lét fenntartásához nem szülséges foglalkozás. Ettől a néhány évtől eltekintve az 1930-as évek végéig folyamatosan dolgozott. Egyházművészeti munkáiért 1928-ban „Pro Ecclesia et pontifice” pápai arany érdemkeresztet kapott s összesen több, mint hatvankét templomot festett ki az akkori magyarország különböző városaiban. Fiának, ifj. Lohr Ferencnek visszaemlékezései pontosan megrajzolják apja portréját. Személyisége félreismerhetetlenül rányomta bélyegét festményeire; képei, legyen szó bár a legegyszerűbb ornamentális festésről, világosan mutatják azt az egyéni stílust, azt a könnyed, virtuóz festésmódot, ami miatt oly könnyű felismerni. „ Édesapám nem győzte a freskófestési megrendeléseket teljesíteni. Festészeti világa a Müncheni Akadémia szellemében folyt. Kezemben van Munkácsy Mihály saját kezű levele és aláírása apám ösztöndíjára, hogy felvegyék az Akadémiára. Apám nem vette be a futuristákat, féltette a művészetet az izmusoktól. A modern tárlatokat nézegetve kijelentette, hogy ezek a festők még rajzolni sem tudnak és semmiféle arányérzékük sincs….Apám élő modellekből indult ki s azután „öltöztette” őket. A templom részére valóban idegen dolog lett volna merész újításokat kezdeményezni. Benczúr, Paál László, Mednyánszky, Szinyei-Merse volt az ő világa, de személyes kapcsolatban volt Molnár C. Pállal és Aba Novákkal, akinek műtermébe elvitt engem is. A boltívre való festés, a perspektívák helyessége, a ruhák és fátylak redőzete, a nedves falfestés száradás utáni színhelyességei, a rizalitok árnyékhatásai foglalkoztatták, nem a 19. század végi permanens forradalom, az impresszionizmus, a befejezetlenség „kalandjai”….Olyan híve volt a pontos valóságnak, a „mintha élne” látásmódnak, hogy káros beavatkozásnak tartotta a Münchenben tanult szemlélet elleni irányzatokat. A belvárosi ferenciek templomában a plébános felmászott az állványra, mert nem akarta elhinni,hogy a boltívek és az oszlopok festve vannak, nem valódiak. Apám ott megmutatta neki, hogy ezeknek a részleteknek négy különféle színű árnyéka van. Amikor az Első Világháború után megszűnt a templomfestés, apám a portréfestészetre állt át, mert a régi felfogás szerint a valamire való családok elképzelhetetlenek voltak saját arcképük nélkül. Apám elmagyarázta nekem, mi a titka annak, hogy az ábrázolt figura szeme mindig kövesse azt, aki nézi, vele mindig szembe nézzen. Virágképei is úgy éltek, mintha kézzelfoghatóak lennének…gondot jelentett az, hogy apámnak átmenet nélkül azonnal megszűnt a foglalkozása, ki gondolhatott a háború alatt templomfestésre…apám megpróbált pályázni egy plakátra, de semmilyen díjat nem nyert, Bíró nyerte el a nevezetes Vörös Emberrel.” Kevéssé köztudott, hogy Lohr nem csak festőművészként működött, hanem tanított is, festőipari és címfestő szakiskolában, 1922-től; a szobafestő szakma oktatását végezte.
Mivel munkái részletes, időrendi felsorolását máshol is megtekinthetjük, válasszunk ki inkább néhány jellemző, szép példát!
Kecskeméten járva, a város nevezetességeit végiglátogatván, a Városháza mellett szakítsunk időt a Nagytemplomra is. A több, mint huszonöt évig épülő templom (1772-ben kezdték építeni) épülete rengeteg viszontagságon ment keresztül. A földrengés, tűz, szélvihar okozta károkat is túlélve végül 1899-ben az egyházközség beteljesülni láthatta nagy álmát: a templom belső „feldíszítését”. Bogyó Pál apátplébános bízta meg Lohr Ferenc akadémiai festőt a festéstervek elkészítésével, 1899 január 31-én. A nagyszabású tervekre ekkor még nem volt meg a megfelelő fedezet, hiszen a költségvetés összesen 48 924 forintot jelentett volna. A gondviselés azonban ismét közbeszólt. 1900 nagyszombatjának délelőttjén a templomboltozat vakolatának egy darabja a főoltár elé zuhant, ily módon kész tények elé állítva a híveket: a felújítási munkálatokat, a templom beállványozását nem lehetett tovább halogatni. Elkezdődött tehát a festés is; a művezetéssel és a díszítőfestéssel Lohr, míg a képmezők festésével Roskovics Ignác lett megbízva. Bár a költségek jóval meghaladták az előírtat, a munka elkészülte után az egész országból csodájára járhattak a műnek, s korabeli források az egekig magasztalták. A művészi festés a vallási áhitatot hivatott emelni, s alkalmas arra, hogy a város és a kultúra haladását bizonyítsa, táplálja hajlamainkat a szépművészetek iránt- tartották, s Lohr és Roskovics műve valóban megfelel ennek. „Ritka eset az, hogy ily nagyszabású újításnál sikerüljön az összes díszeket, minden párkányt, minden egyes nagy alakítandó tárgyat a régi formájában megtartani új kivitelben. Stylszerű egésszé alkotni egy oly nagy templomot, hol annyi kéz és annyi ipar dolgozott együtt, -nem kis feladat! És ha összehangzó itt minden, akkor elérte a czélját az, aki nagytemplomunk összes díszeitmennyezetén és falon tervezte és festette, ki a szobrászati, üvegfestészeti, aranyozási, műmárványozási és villanyfelszerelési stb. összes díszek rajzait tervezte és ezen munkákat vezette: Lohr Ferencz festőművész, ki annak idejében az állam által külföldre küldve és onnan visszatérve, magyar hazájának bemutatja, hogy ily nagyszabású monumentális festésért sem kell többé külföldre menni. A legnagyobb gonddal, szívességgel és szeretettel munkája iránt felelt meg ezen nagy feladatának.” A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtára számtalan tervrajzot őriz Lohrtól, s a korabeli fotók segítségével és a mai állapot alapján sikerült többet is beazonosítanom, mint a kecskeméti Nagytemplom belső festéséhez készített terveket. (A szentélyt bezáró oltár fölötti boltozaton az Atya képe látható,a hajóban a kupolán Szűz Mária, Magyarország védasszonya előtt hódolnak a magyar szentek. A templomhajó boltozatain tovább Szent Miklóst, ill. a templom tornya körül éneklő angyali kart látjuk). A Lohr-féle díszítőfestés eredeti -és romos állapotában a bal oldali mellékhajóban tekinthető meg, a templom többi falfelülete több szakaszban már restaurálva van, így szinte az eredeti hatást élhetjük át, mikor belépünk az épületbe- noha némi változtatást is eszközöltek rajta, hiszen az 1911-es földrengés kárait még ki sem tudták javítani, s megérkezett a háború. Szükségmegoldások születtek, 1914 július 28-tól kórházzá vált minden iskola, senki nem építette tovább a templomokat. Lohr műveinek ritkán adatott meg a „hosszú, zavartalan élet”.
A vámosgyörki katolikus templomot 1924-ben festette ki Lohr. A szentély mennyezetén a Szentháromságot látjuk, angyaloktól körülvéve, a szignatúrát a bal oldalon az angyalok alatt olvashatjuk. A hajó boltozatain és hevederein dekoratív, erősen színes díszítőfestést alkalmazott, az első boltszakaszon kétoldalt két arkangyallal, a másodikon a csillagos égbolttal. Neogót-neoromán ízlésű, dekoratív díszítése elkészültekor rendkívül hatásos lehetett, mely jelentősen javított az amúgy egyszerű, puritán templom látványán. A jelenlegi állapota azonban már felújított: bár meglehetősen pontosan követték az eredetit, s a mennyezeten szerencsésebben sikerült a festés, véleményem szerint így elvesztette a Lohrra jellemző, könnyed, játékos felfogását.
Szebb és jobb állapotban tekinthetjük meg a székesfehérvári szent Imre templomot. Az 1700-as évek első felében épült templomépület 1866-ban nyerte el mai formáját. Lohr és műhelye 1930 körül készíthette a neobarokk templomi festés igazi gyöngyszemét. Az előcsarnokban „testközelből” vizsgálhatjuk az oltárképet (keresztre feszített Krisztus) és az azt keretező ornamentális festést. Sem az oltárkép, sem az előcsarnok többi festése nincs restaurálva, a látvány összességében mégis megkapó és friss, a helyenként pergő festék, a némileg elváltozott színek ellenére, mely néhol negatívba fordítja a plasztikus formákat. Egymás mellett váltogatva a különböző festészeti technikákat is, a sima, tömött, és a festői felületeket, mozgalmas és plasztikus hatást ért el. Az oltárkép jobb alsó sarkában látható a szignatúra. A templomhajó festése is Lohr és műhelyének munkája, szinte teljesen ép állapotban maradt meg.
A Nyergesújfalui Szent Mihály plébániatemplom Lohr által alkotott belső festését a közelmúltban restaurálták, így teljes szépségében tekinthetik meg az arra látogatók. A szentély mennyezetével kezdték a munkálatokat, így az készült el legelőször. A kép a dicsőséges Krisztust ábrázolja, harsonázó angyalai körében. Itt jól megfigyelhetjük a Lohrra jellemző szabad, lendületes festésmódot, mely itt erős expresszivitással párosul; különösen Krisztus központi alakjának ábrázolása hihetetlenül szuggesszív, erőteljes. A sötét tónusú, kék égbolt és a vörösek, sárgák hideg- meleg kontrasztja, a színek levegős, kusza ecsetvonásai rendkívül hatásosak. A sok helyen szinte csak vázlatként megjelenő figurák, gondolatként feltett vonalak, színfoltok lentről nézve harmonikus, friss kompozíciót mutatnak; ami közelről kaotikus, elnagyolt, színe komor, szinte durva, hatalmas méretű, lentről angyalok halovány, áhítatos csoportja. Teret, színt, anyagot tökéletesen ismerő ember munkája. A földön állva nem láthatjuk, de érdekes térhatását észleljük: a Krisztust körülvevő angyalok trombitái plasztikusan vannak feltéve és valódi aranyozás van rajtuk. Hasonlóan emeli ki az angyalszárnyak ívét: a csillogó fémborításra feltett lazúros festés kellemesen vonzza a tekintetet. A mennyezetképet keretező díszítőfestés tömörségével megnyugtató ellenpontja a kavargó angyaltömegnek. Vonalvezetése a Lohr műhelyétől megszokott, lendületes, szaladó. Mennyi apró részlet, melyekre ha odafigyelünk, nézelődés helyett friss szemmel, másként láthatunk! Ha figyelünk és közel engedjük magunkhoz a festett valóságot, hallani fogjuk, ahogy elnyomja a templomi csendet. Lohr festményei „hangos képek”, de nem harsogó színeik által, hanem szuggesszív voltuk miatt kitöltik hangjaikkal a teret.
Kivételes tehetségű festőművészről van szó, aki munkásságával hozzájárult a magyar örökséghez, a magyar kultúrához. Műveinek magas színvonala (kevés kivételtől eltekintve) vitathatatlan. Halála után hatvan évvel azonban alig egy-két munkája (falfestménye) látható eredeti állapotában; néhányat restauráltak, a legtöbb azonban elpusztult. A művészettörténet-írás, a műkereskedelem, a gyűjtemények stb. hajlamosak neveket megjegyezni, neveket vásárolni. Sokszor a véletlenen múlik, kiből lesz név, s ki tűnik el a feledés homályában- és ez talán így van jól. Ha azonban nem figyelünk, Lohr Ferenc neve újabb hatvan év múlva lehet, hogy nem lesz több lexikoni adatnál. Falfestményeit annyiszor tolták háttérbe nevesebb, régebbi mesterek munkáinak kedvéért (restaurálás, műemlékvédelem keretében- jelzem, ez a legtöbb esetben szükségszerű volt), hogy paradox helyzetként lassan a ritkaságok közé sorolhatóak. Nem reális cél egy művész összes munkájának hibátlan, ép állapotban tartása, viszont az sem engedhető meg, hogy szó sem essék róla. Szerencse, hogy vászon- és táblaképeinek nagy része leszármazottainak tulajdonában van, grafikákkal, vázlatokkal, fényképfelvételekkel, személyes jegyzetekkel együtt. A főként családtagokat ábrázoló, meghitt portréfestményeihez, szeretett kertjét idéző virágcsendéleteihez fűződő történeteket, magyarázatokat még őrzik. Műveinek így gyűjteményként való kezelése, karbantartása, publikálása nem engedi eltűnni emlékét.
Gyöpös Viktória
festményrestaurátor
Tel.: 06 30 585 0539
Irodalom
Lyka Károly: Festészeti életünk a milleniumtól az első világháborúig 1896-1914, Akadémiai Kiadó, Bp. 1981
Koós Judith: Style 1900, Képzőművészeti Alap kiadóvállalata, Bp. 1979
B. Szabó László: A két Lohr. Zuglói füzetek sorozat, Herminamező polgári köre, 1999
Szvoboda D. Gabriella: a budapesti falképfestészet vázlatos áttekintése (1863-1903), Művészettörténeti értesítő1986, 3-4
Gábor Eszter: Shikedanz Albert építőművész, Budapest, 1996