Lohr Ferenc festőművész

Tartalom

Lohr Ferenc élete

(Idősebb) Lohr Ferenc Pesten született, 1871. január 22-én. Középiskolai tanulmányait a Reáltanoda utcai főreálban (ma Eötvös József Gimnázium) végezte, ahol különösen a német és francia nyelvet, valamint az algebrát, geometriát tanították az idő tájt nagyobb óraszámban. Reáliskolai tanulmányait követően Lohr az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola beiratkozott növendéke lett: az 1886-1888-ban itt tanult a festészet, díszítőfestészet szakon.

Ebben a szakiskolában a növendékek az első évben építészeti rajzot, iparművészeti tervezési ismereteket kaptak, segédtárgyként geometriát, szabadkézi perspektívát és ékítményes rajzot tanultak. Ezen belül oktatják a síkmértanszerkesztő perspektívát, a testek látszati képének megszerkesztését. Az ékítményes rajz az elmúlt kor klasszikusait másoltatja, leginkább az olasz reneszánsz díszítmények mintáit. A második évben a figurális rajz, főleg az emberi alak rajzolása, ennek elsajátítása áll az oktatás középpontjában. Újabb stúdiumként az iskola programjának záró szakasza az építészeti rajz, az építészet formanyelvét volt hivatva megismertetni a növendékekkel.

Jeles, sőt híres tanárok oktatnak ebben a főiskolai rangú tanintézetben. Így a többi között Benczur Béla (1884-1919 – iparművészeti rajz és tervezés), Feichtinger J. György (1884-1907 – díszítő festés), Hollós Károly (1884-1901 – alakrajz) Shuschek Árpád (1887-1896 – ékítményrajz), Schikedanz Albert (1880-1892 – építészeti rajz és alaktan), Váradi – Werdenstetter Szilárd (1880-1892 – ékítményrajz). Az iskola díszítőfestő szakosztálya egyébként éppen ekkortájt, 1884-ben alakult. Rauscher Lajos akkor iktatta a tanítás programjába a sgrafittót (a Körönd egyik palotáját tanítványaival készíttette el).

Lohr tanulmányait itt a „legjobb sikerrel” végezve a Vallás-és Közoktatási Minisztérium ösztöndíjával a Müncheni Akadémián folytatta tanulmányait az 1890-es évek elején. Ez volt egész Európa egyik legismertebb és legtekintélyesebb művészeti intézménye. München után Párizs következik. A kilencvenes évek közepén az ifjú mester néhány esztendőn át a Párizsi Művészeti Akadémián tökéletesíti tudását.

A Corvin közi lakásban 1956-ban jórészt elpusztult családi archívum egy szerencsésen megmaradt egyik dokumentuma arról tanúskodik, hogy Lohr Ferenc Budapest főváros segítségét kéri programja folytatásához: szeretne még némi időt Párizsban tölteni, s aztán – újra csak tanulni – továbbutazna Olaszországba. Az alábbiakban kivonatosan bemutatott kérvény jól jellemzi a kort, és érvrendszerét:

Lohr Ferenc „acad. festő” kérelmet nyújt be a „Nagytekintetű Budapest fő-és székesfővárosa Tanácsához, kérve a „tanácsos pártfogását és segélyét művészeti céljaim elérésére reám árasztani, ösztöndíjban részesíteni méltóztatna.”

*A párizsi nemzetközi kiállítás kitüntető érméje – egy a Lohr munkásságát kísérő elismerések közül*

A kérelem alapja: „Bpest fővárosa által 1892. június 8-án Uralkodó Ő császári és királyi felségünk 25. koronázási jubileuma alkalmával a hazai művészek pártolására és kiképzésére nagyobb alapítvány tétetett.”

Szakmai referencia: „a bpesti Angol Kisasszonyok templomában (1892-93-ban – B.Szabó L.) végzett összes figurális festés és az ornamentika compositiója” a kérelmező képességéről tesz tanúságot.

„Jelenleg Párizsban folytatom törekvéseimet – tudjuk meg a kérvényből – szüleim részéről segélyből nem részesülök. A párizsi tartózkodás nagy anyagi áldozatot igényel.” „Szándékozom még azonban a festészet hazáját Olaszországot is megtanulmányozni.” Ígéri a kérelmező, hogy a Millenniumi kiállításra a „legjobb munkákkal” fog szolgálni.

Lohr Ferenc festőművész pályázata Munkácsy Mihály ajánlásával.
A pályázat gépelt átirata itt olvasható.

A kérvényre Munkácsy Mihály írja rá:

„Melegen ajánlom a folyamodó Lohr urat.”

Sajnos a dátum lemaradt az unikális értékű dokumentumról (amelyet kötetünk 4-5. oldalán mutatunk be), de a szöveg utalásaiból arra következtethetünk, hogy 1894 végén, 1895 elején fogalmazhatta a folyamodó, aki már „acad. festő”-ként, azaz képzett akadémiai képzőművészeti auktorként – miközben Európa művészfővárosaiban forgolódik – gyakorlatilag már az 1890-es évek elejétől mint templomfestő és dekoratív és freskófestészet terén működik: Pesten és Magyarországon. Első nagyobb egyházi munkája a budapesti Angol Kisasszonyok (Szent Mihály) templomának festészeti restaurálása volt, ahová majd még egyszer, 1933-ban visszatér. Első számon tartott világi témájú korai műve (25 éves volt) az egykori Vajai várkastély, ma Vay Ádám múzeum, II. emeleti dísztermének menyezetfreskója 1896-ból. A kor historizáló stílusát alkalmazó monumentális csatajelenet Zsigmond királyt ábrázolja a török elleni dunai harcokban.

Beck Ö. Fülöp visszaemlékezéseiben leírja, hogy a századforduló előtt megsokasodtak a feladatok – egy fasori villa, a városligeti Műcsarnok – , egyre több a megbízás. Egy nála idősebb iparművész-iskolai festőnövendék, Lohr Ferenc, már a híd-pályázat perspektivikus rajzainál és ezeknek akvarellel való kifestésében segédkezett – tudjuk meg. És azt is, hogy együtt dolgoztak Schiekedancznál. (Aki – láttuk – tanára volt a főiskolán.)

Művészeti stílusa kialakulásának valószínűleg fontos állomása, mikor Lotz Károly, Székely Bertalan és Deák-Ebner Lajos mellett 1898-ban a tihanyi templom belső festészeti munkálatainál dolgozik. Sokoldalúságát mutatják a Műcsarnokban rendezett tárlaton, a Nemzeti Szalonban ekkortájt látható portréi, virágképei.

Lohr művészete a barokk stílusú dekoratív és freskókép-festészet terén teljesedett ki. Granasztóiné Györffy Katalin a témát így foglalja össze:

„Egy barokk templomba belépve a térélmény a kaputól a főoltár felé haladva egyre erőteljesebb, ennek kísérői a mellékoltárok, stációk. Az oltár és a templomtér kapcsolata a barokk színpadi perspektívának köszönhetően jön létre (…) Mindenütt a főoltáron van a hangsúly, a főoltár megvalósulásainak kiemelkedően fontos feladatát igyekeztek a legkiválóbb mesterekre bízni. A megrendelő részletes útmutatásai alapján vázlat, tervrajz stb. készült. Az ikonográfiát is pontosan meghatározták (…) A barokk oltár megszületése átgondolt koncepció eredménye.”

Temesvárott, 1908: A fénykép baloldalán Lohr Ferenc festőművész látható (áll)

Felvetődik a kérdés, egy olyan sokoldalú művész, mint Lohr Ferenc, élete végéig miért kötődött egy közel kettőszáz éves stílushoz? Meg kell gondolnunk, hogy egész Magyarországon a XVIII. században a templomok túlnyomó többsége barokk stílusban épült. Ebből következően belső felújításuk sem történhetett más stílusban.

A pesti belvárosi Ferences-templom régi freskói. A kísérő ornamentika Lohr Ferenc munkája

Részletek a pesti Ferences-templom díszítő festéséből

Ismét Granasztóiné:

„Az 1910-es, 20-as években szemléletváltozás következett be a stílusban. Ennek ellenére a korszak díszítőfestői, főrestaurátorai értettek a barokk tér illuzionista festésének lényegét: tudniillik, hogy a barokk templomok falai nem lehetnek egyszínűek. A 20. század elején számos elpusztult barokk kori architektonikus és ornamentális festés helyett formák és építészeti rendszerük ismeretében kifestették a templomokat. Ezeknek a kiváló tudású mestereknek, mint pl. Lohr Ferenc, művei az 1960-70-es évekig díszítették a barokk templomok falait, amikor fokozatosan sor került eltüntetésükre, részben rossz állapotukra, illetve a restaurálásuk, főleg anyagi nehézségeire hivatkozva.”

Az idézetet úgy pontosíthatjuk, hogy már 1953-ban, az akkor sorra került felújítás során, a korábbi neo-barokk díszfestést némileg egyszerűbb karakterűvé alakították át, 1976-ban pedig – összefüggésben a Metró-építéssel kapcsolatos károkhoz kötődő helyreállításhoz – a XVIII – XIX. századi összkép egységesítése érdekében eltávolították a Lohr-féle freskóprogram minden részletét.

Lohr kiemelkedő alkotása a kecskeméti öregtemplom monumentális boltozatainak, kupoláinak freskósorozata. A festési munkákat irányította és a rajzokat készítette Roskovitz Ignác közreműködésével. A feladat fizikai terhét jól mutatja, hogy a kupolasüveg 22 méter magasan tornyosodik. 1899 és 1902 között dolgozott a művész a hírösváros nagytemplomában.

Figyelemre méltó adalék, hogy az 1908-ban az Iparművészeti Múzeum Egyházművészeti Kiállításán 36 vázlatát, pályázati tervét mutatta be: önálló, önmagukban értéket képviselő alkotásokként honorálták ezt a kortárs szakértők.

A Rózsák terének templomában a görög katolikus liturgiához igazodó falképeivel keltett feltűnést (1907). Hasonló bizánci ornamentikával dolgozott Debrecenben. E munkához kapcsolódik az ungvári szeminárium Bercsényi-kápolnájának megfestése, 1913-ban.

A század tízes éveiben az Odeschalchi család megbízta Lohrt a Tuzséron lévő – eredetileg Lónyai – kastély barokk freskóinak felújításával. A munka során derült ki, hogy a Vurzinger Mihály műveként 1970-ben született allegorikus freskók csak egy különleges, oldószeres, aprólékos technológia nyomán jönnek elő, a harmadik ráfestés alól. A feladatot a mester bravúrosan oldotta meg, bizonyítva, hogy invenciója nem csak a művészet, de a technikai készség tekintetében is elismerésre méltó.

Az első világháború kitörésekor – szinte átmenet nélkül – megszűntek a templomi megbízások. Lohr a portréfestésre tért át. Ezektől az évektől datálhatóak virágcsendéletei is, amelyek hibátlan realizmussal tűnnek ki. Az 1920-as évek közepétől aztán – a konszolidáció nyomán – , ismét megszaporodtak templomfelújítási megbízásai. Ekkor koronázza meg egész életművét a pesti ferences templom díszítő festészeti motívumainak felújításával, 1925-ben. A ferencrendi gvardián – írja Lohr egy töredékes visszaemlékezésében – maga is felmászott az állványra, mert nem akarta elhinni, hogy a boltívek és oszlopok festve vannak és nem valódiak. Ott mutatta meg neki, hogy ezeknek a részleteknek négy különféle színű árnyékuk van és ez adja a tökéletes térhatást.

Egyházművészeti munkáiért 1928-ban Lohr elnyerte a „Pro ecclesia et pontifice” pápai arany érdemkeresztet.

Említsünk meg néhány kritikai észrevételt is munkásságával kapcsolatban. A Hermina-kápolnában az eredeti, 1856-ban Wendlandt János festette belső faldekoráció erősen megkopott, és 1926-ban a Zuglóban, az egyházközség területén élő Lohrra bízták az ornamentika felújítását. Schoen Arnold leírja, hogy 1934-ben a kegyúr székesfőváros óhajára Beszédes Ottó igyekezett azután eltűntetni az eredeti falfestéstől eltérő díszeket – Lohr korábbi tapintatlan beavatkozásának nyomait. Ybl Ervin az 1920-as évek nagy művészetkritikusa egy helyen így ír: „Lohr dekoratív festményeiből és plasztikus díszeiből hiányzik a barokk művészet igazi varázsa.” Schoen Arnold szerint: „A Szent Flórián kápolna (II. Fő utca 90.) 1924. évi restaurálását ideiglenes megoldásaival: a főoltár háttérépítményének ikonosztázissá való átalakítása, oldalszárnyainak prothezisekké való fölhasználása és a boltozatoknak rokokó utánzatú ornamentális festése Lohr Ferenctől, éppen nem történt a műemlékvédelem szellemében és éppen azért sem a kápolnát nem emelte eredeti régi művészeti színvonalára, sem új fényre nem derítette azt.”

Utolsó nagy munkája a gyöngyösi ferencrendi templom teljes dekorációja, falképi freskóinak megfestése volt. 1936-37-ben 11 hónap alatt a dekorációs díszítések mellett mintegy 16 nagyméretű falképet is festett. Misóczki Lajos nyomán lássunk néhány részletet a tematikából:

„Legjobban a diadalív tűnik ki, melynek középpontjában Mária trónol a gyermek Jézussal, körülöttük magyar szentek, akik bal oldalon Szent István, átellenben Szent László király köré csoportosulnak. István kezében a magyar korona, amelyet a Nagyasszony oltalmába ajánl. A diadalív utáni első menyezetkép a porciunkulai búcsú eredetét mutatja be: hívők közelednek Porciunkulába, hogy teljes búcsút nyerve megtisztuljanak bűneiktől. A festmény közepén, lent Szent Ferenc esdeklő alakja az angyaloktól kísért Mária és Jézus előtt. Jobbra a tisztítótűzben szenvedők sokasága vonul a szabadulás reményében az értük felajánlott búcsúkegyelem által. A központi mennyezeti kép fő alakja Krisztus Király lába alatt a világmindenség, jobbján angyalok, balján nemzetiszínű zászló alatt közeledő, népviseletbe öltözött magyarok. A harmadik, orgonakarzat feletti mennyezeti kép a gracciói karácsonyt ábrázolja.

A hajótérbe lépve öt pár boltozat tövében, a falpillérek felett szentek nagyalakú képeit láthatjuk. A diadalívtől haladva az első pillérpár felett, észak-déli egymásutánban ekképpen következnek: Péter-Pál, János-Máté, Simon-András, Bertalan-Tamás, Jakab-Tádé. A boltozatokkal körülvett északi, fenti falsíkok festményei: az első Szent Ferenc, a második Szent Antal, a harmadik Kapisztrán Szent János, a negyedik Árpádházi Szent Erzsébet életének egy-egy mozzanatát ábrázolja.”

Bachó László szerint a mennyezeti képek monumentális gazdagsága, az életet sugárzó oldalképek mozgalmassága különösen értékessé teszi a munkát.

Gondoljuk meg azt is, hogy az akkor 66 éves művész – a filigrán, alacsony ember, a 15-17 méter magas állványokra naponta hányszor mászott fel, hiszen nem bízhatta a figurális megoldásokat a nyilván keze alá dolgozó segéderőre.

Feltehetőleg a fentieken felbuzdulva 1937-ben Gyöngyös-püspöki területén a Szent János templom belső festését is Lohr Ferencre bízták. Négy nemesvonalú kép, valamint a sekrestye felett az Immaculata bájos alakja, a mennyezeten az eucharisztikus Jézus, Assisi Szent Ferenc és a szent éjszaka jelenetei mutatják a mester vitathatatlan tehetségét.

Lohr művészi munkájában kritikusai szerint Benczur, Paál László, Szinyei Merse és Mednyánszky stílusa tükröződik. Személyes kapcsolat fűzte Molnár C. Pálhoz, Aba-Novák Vilmoshoz.

Barokk templomaiban a boltívre való festés, a perspektívák helyessége, a ruhák, a fátylak redőzete foglalkoztatták. A nedves falfestés száradása utáni színhelyessége, a rizalitok árnyékhatásai izgatták. A pontos, valóságszerű ábrázolásmódnak volt a híve.

Művészete a maga korában és a maga helyén kiemeli kortársai közül, tehetséges és szorgalmas alkotóként mutatva meg az utókornak a templomfestő Lohr Ferencet.

Otthon Herminamezőn

A mester és családja 1908-ban költözött Zuglóba, a józsefvárosi Aggteleki utca 9-ből (ma ez Csokonai utca). A Lohr família kötődését Herminamezőhöz tehát éppen egy évszázad hitelesíti. Az egyemeletes, két műtermes ház az 1895-1897. évi nyilvántartás szerint 9. illetve 1928-tól a 31516 helyrajzi számú, akkori VII. kerület Gyarmat utca 38. számú telken épült fel. Az 1906. október 15-én jóváhagyott terveket Pfann József műépítész jegyzi.

A vélhetően a megrendelő művész igényei szerint formált terv részleteit vizsgálva azt látjuk, hogy a földszinten találhatóak a 6 x 6 méteres szalon, az 5 x 6 méteres hálószoba, a 6 x 4 méteres gyerekszoba és a konyha.

A nyaralóvilla első emeletén alakították ki a műtermeket: az északnyugati tájolású, 6 x 4 méteres kisebbiket és a 6 x 9 méter alapterületű nagyobbikat, utóbbit északi tájolással. Az emelet – és a ház – dísze, az innen nyíló terjedelmes, faácsolatú balkon. Az épület alagsorában a pince mellett külön borospince és mosókonyha is található. A homlokzaton, egy 1908-ban készült fénykép tanúsága szerint a freskófestő művész stílusérdeklődése tükröződik a szecessziós ornamentikában. Tetszetősek a monogramok (LF és HI).

Lohr Ferenc Kecskemétről nősült, felesége Hornyik Irén tanítónő, Hornyik Jánosnak, Kecskemét főjegyzőjének, a kitűnő várostörténésznek a leánya. Négy gyermekük született: Irén (sz. 1903), Ferenc (sz. 1904), Erzsébet (sz. 1906) és József (sz. 1909), aki fiatalon elhunyt, és aki már Zuglóban született.

A házban letelepedésükkor még petróleumvilágítás volt, a világítógáz az 1910-es években érkezett ide. A hatalmas telek részben díszkert, másrészt gyümölcsfás, szőlőlugasos és zöldségtermesztés célját is szolgálta. Közvetlenül az épülettel szemben közel kétemelet magas homokdomb feküdt. Határai a Hajcsár (ma Nagy Lajos király) út, a Thököly út, a Róna utca és a Gyarmat utca: a Hajcsár út felőli kocsifeljáróval. Itt volt az Éder-major, ló-és tehénistállókkal, ahol tejkimérés is működött. Az idők viharában csak a düledező egymást támogató, kátránypapír tetejű viskók maradtak meg sokáig, és a pálinkamérés a Gyarmat utcai oldalon. A húszas évek végén a telep leégett, a dombot elhordták.

1917-ben a filmgyári Korda Vince vette bérbe a Lohr-ház egyik műtermét és ott készített filmjeihez díszletváltozatokat. A két háború között a templomfestő családjával együtt többször aktívan vett részt a Páduai Szent Antal egyházközség kulturális rendezvényeiben. Idős korában érte meg a város ostromát és háza kifosztását. 1946. augusztus 7-én hunyt el rákbetegségben.